Kategóriák
Hiteltörlesztési moratórium 2020: Tudnivalók >>

Hiteltörlesztési moratórium 2020: Tudnivalók >>

Hiteltörlesztési moratórium 2020: Tudnivalók >>

A banki ügyfelek több csatornán is jelezhetik bankjuknak, ha nem kívánnak élni a hiteltörlesztési moratóriummal, amely a március 18-ig folyósított hitelekre vonatkozik és év végéig tart.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői több fórumon is amellett érveltek, hogy az adósoknak megéri kihasználni a moratórium lehetőségét, aki mégis úgy dönt, hogy tovább törleszti hitelét, nyilatkoznia kell erről bankjánál.

Az MNB szakértői hangsúlyozták, hogy a törlesztőrészletek nem változnak a moratórium lejártát követően, a tőketartozást sem a fizetési moratórium ideje alatt, sem a fizetési moratórium lejártát követően nem lehet a moratórium ideje alatt nem teljesített kamat összegével megnövelni.

Ezt a kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni. A futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is.

A Takarékbanknál az ügyfelek négyféle platformon jelezhetik fizetési szándékukat: a call centeren, e-mailen, postai úton, illetve indokolt esetben a Takarékbank bármely bankfiókjában fogadja az ügyféligényeket, napokon belül pedig további csatornákon is lehetővé teszi a nyilatkozattételt. A bank arra számít, hogy nagy számban lesznek olyanok, akik nem élnek a moratóriummal.

Az ügyfelek december 31-éig bármikor jelezhetik, hogy mégis folytatják a hitelük törlesztését, ugyanúgy, ahogy azt is, ha mégis élni kívánnak a moratóriummal. Amennyiben több hitelük van, ezt minden hitelnél külön tehetik meg. Ilyen esetekben egyszerűen nyilatkozniuk kell a banknak, hogy adott időponttól kezdve mégis törlesztenek, illetve élnek a moratóriummal.

Nyilatkozni három esetben kell. Elsőként akkor, ha egy ügyfél most nem él a moratóriummal és tovább törleszti hitelét.

Másodszor majd akkor, ha most tovább törleszt, de később meggondolja magát, és felfüggeszti a fizetést. Harmadszor, ha most él a moratóriummal, később azonban úgy dönt, mégis folytatja a törlesztést. Egyedül akkor nem kell nyilatkoznia az ügyfélnek, ha most felfüggeszti a törlesztését, és nem is változtatja meg a döntését.

A nyilatkozathoz a hitel felvevőjének néhány adata, valamint több, a hitelszerződéshez kapcsolódó információ szükséges, a magánszemélyeknek és a vállalatoknak szóló nyilatkozatsablon a bank honlapjáról letölthető.

A K&H bank honlapja szerint az ügyfelek e-bank üzenetben, K&H mobilbank üzenetben, K&H mobilbankból telefonon, illetve a K&H Távbankon keresztül jelezhetik törlesztési szándékukat.

Az OTP Banknál az internetbankon keresztül, illetve a honlapon egy nyilatkozat kitöltésével is lehetősége van az ügyfeleknek folytatni a törlesztést.

Kategóriák
Hitelek 2020

↓ Válasszon a hitelek közül ↓

Melyik konstrukció érdekli?

  • Személyi kölcsön: A személyi kölcsön egy szabad felhasználású hitel. Ezt bármilyen célra el lehet költeni, és fedezetre sem lesz szükség.
  • Lakáshitel: Ami ingatlan vásárlásra használható fel, a megvett ingatlan szolgál a hitel fedezeteként, kezes nélkül felvető hitel termék, kedvező kamatozású konstrukció.
  • Gyorskölcsön: A gyorskölcsön a személyi kölcsönnel ellentétben kisebb összegű (1 millió forint alatti) hitel. Ezeket általában hamar meg lehet kapni, de manapság már olyan személyi kölcsön is van, ami 24 órán belül folyósításra kerül, ezért nem csak a gyorskölcsönt nevezhetjük “gyorsnak”.
  • Diákhitel Plusz 2020: A kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Pluszt a felsőoktatásban tanuló hallgatók igényelhetik maximum 500 ezer forintos összegben.
  • Autóhitel: Már nem létezik Magyarországon olyan autóhitel, amihez gépjármű fedezet szükséges, ezért az autóhitelként emlegetett hitelek valójában személyi kölcsönök. Az ajánlatok és az igénylési feltételek is ugyanazok, mint egy személyi kölcsönnél.
  • Folyószámlahitel: A folyószámlahitel átmeneti kiadások intézésére alkalmas, ugyanakkor egy nagyon kényelmes megoldásnak tekinthető. Ez egy olyan hitelkeret, amit a folyószámlánkra kapunk, és bármikor felhasználhatunk, ha szükség van rá.
  • Adósságrendező hitel: Az adósságrendező hitel adósságok rendezésére van kialakítva. Ezt akkor ajánlott igényelni, ha van már egy vagy több hitelünk és egy kedvezőbbel szeretnénk ezt lecserélni.

Kategóriák
hiteltörlesztési moratórium 2020

Hiteltörlesztési moratórium a Koronavírus miatt!!!

A fizetési moratórium

 2020. március 19-én a Kormány 47/2020. (III. 18.) sz. rendelete értelmében életbe léptette a fizetési moratóriumot (fizetési haladék) az alábbiak szerint.

  • A fizetési moratórium kizárólag a 2020. március 18-ig már folyósított kölcsönökre vonatkozik 2020. december 31-ig, de ezt a Kormány egy újabb rendeletével akár meg is hosszabbíthatja.
  • A fizetési moratórium lakossági hitel-, kölcsön- és ingatlanlízing szerződésekre, beleértve a munkáltatói kölcsönszerződéseket is vonatkozik. Felhívjuk figyelmét arra, hogy törlesztési biztosításokat nem érinti a fizetési moratórium.
  • A fizetési moratórium időszakában Önnek átmenetileg nincs tőke-, kamat- és díjfizetési kötelezettsége, amellyel, ha élni kíván, nincs további teendője. Ebben az esetben a hitel és lízing eredeti futamideje legalább a moratórium idejével meghosszabbodik.
  • Folyószámlahitel és hitelkártya esetén a fizetési moratórium végét követően az elmaradt tőke, kamat és díj az eredeti szerződésben foglaltak szerint válik esedékessé.
  • A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt – a lízingdíjakat is ideértve a továbbiakban -, a fizetési moratórium lejárta után, évente egyenlő részletekben kell majd megfizetni úgy, hogy a törlesztőrészlet és a megfizetendő kamat együttesen nem haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészlet összegét. Ez azt jelenti, hogy a moratórium lejáratát követően fizetendő törlesztőrészletek összege nem növekszik a moratórium lehetőségének igénybevétele miatt, de a futamidő meghosszabbodik majd.
  • A fizetési moratórium ideje alatt lejáró szerződések 2020. december 31-éig meghosszabbításra kerülnek.

A fizetési moratórium részleteiről ezen az oldalon nyújtunk tájékoztatást. Kérjük, rendszeresen kövesse figyelemmel honlapunkat.

Miért érdemes továbbra is fizetnem törlesztőrészletemet a fizetési moratórium ideje alatt?

  • Ha úgy látja, hogy háztartása bevételei továbbra is lehetővé teszik a törlesztést (tartozások megfizetését), akkor további rendszeres törlesztéssel elkerülheti, hogy a fizetési moratórium miatt kamatnövekmény keletkezzen és a futamidő hosszabbá váljon.
  • Ha háztartása bevételében időközben kedvezőtlen változás történik, akkor Ön újra igénybe veheti a fizetési moratóriumot.

Törlesztés folytatása és ismételt leállítása a moratórium időszaka alatt

Bármikor folytathatja vagy leállíthatja törlesztését.

Beszedéssel történő törlesztés (automatikusan beállított  terhelés) esetén

  • Folytatásához vagy ismételt leállításához nyilatkozatot kell tennie.
  • Nyilatkozatot adós és adóstárs is tehet.  Bármelyikük nyilatkozik, az a közös hitelükre (szerződésükre) érvényes lesz. Hitelkártya esetében nyilatkozatot csak a főkártya birtokosa tehet.
  • Nyilatkozatát online tegye meg, lehetőség szerint az internetbankon keresztül.
  • Adott hiteléről tett nyilatkozata (a törlesztés folytatására) csak ellentétes tartalmú (a törlesztés leállítására) nyilatkozattal módosítható.
  • Sikertelen beszedés esetén a moratórium automatikusan vonatkozik a hitelére. Ez nem számít fizetési késedelemnek, így késedelmi következményei sincsenek.

Átutalással vagy postai csekkel történő fizetés esetén

  • Nyilatkozattétel nélkül folytathatja törlesztését, fizetés hiányában a moratórium automatikusan vonatkozik a hitelére.
  • A fizetés ráutaló magatartásnak minősül. Tehát átutalása vagy befizetése azt jelenti, hogy a fizetési moratórium lehetőségét nem kívánta igénybe venni az aktuális törlesztőrészletre.
  • Átutalás vagy befizetés hiányában a moratórium automatikusan vonatkozik a hitelére.  Ez nem számít fizetési késdelemnek, így késedelmi következményei sincsenek.

Hol találom a szükséges adatokat?

  • Ha minden hitelére (szerződésére) egyidejűleg nyilatkozik, akkor nem kell keresnie adatait, nyilatkozatát egy kattintással, hitelszámlaszám/kölcsönazonosító megadása nélkül megteheti online.
  • A hitelszámla/kölcsönazonosító/ingatlanlízing szerződés azonosító számát szerződésén, éves egyenlegközlő értesítésén találja. Folyószámlahitel esetén bankszámlaszámát, hitelkártyája esetén hitelszámlaszámát a számlakivonatán keresse.
  • Aktuális havi törlesztőrészlete pontos összegét postai értesítőnkön, SMS értesítésünkben vagy az internetbankban keresse.
Kategóriák
Hitelek 2020

Ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdák

Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

Az államtitkár hangsúlyozta, a legfontosabb a járványhelyzetben, hogy biztosítsák a gazdák likviditását, aminek az egyik leghatékonyabb eszköze az Agrár Széchenyi Kártya hitellehetősége.

Az elmúlt években is 200 milliárd forint értékben helyeztek ki ilyen hiteleket a bankokon keresztül.

Hozzátette, az év végéig megkötött új hitelszerződéseknél a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millió forintról 200 millió forintra növelték, és teljesen – a tárca költségvetéséből – kamat-, illetve költségmentessé tették a konstrukciót.

Kitért arra is, fontos az anyagi támogatás, de a legfontosabb, hogy az értékesítési lehetőségeket biztosítsák. Ezért figyelemre méltó a Nébih online piactere, ahol a termelők és a fogyasztók találkozhatnak.

Hozzátette, arra biztatnak minden termelőt és fogyasztót, hogy keressék ezeket az online lehetőségeket, hiszen biztonságos felületet nyújtanak a kereskedésre.

Kategóriák
Diákhitel Plusz 2020 feltételek

Diákhitel Plusz 2020

Diákhitel Plusz 2020

A kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Pluszt a felsőoktatásban tanuló hallgatók igényelhetik maximum 500 ezer forintos összegben. Az új típusú diákhitel a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került hallgatókat segíti – emelte ki Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Magyar Péter elmondta, hogy sok diákot nagyon nehéz helyzetbe hozott a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés. A nappali tagozatos hallgatók 25 százaléka ugyanis diákmunkásként dolgozott, és a nagy cégek most elsősorban a diákmunkát és a gyakornoki munkát végzőket építik le. Nehéz helyzetbe kerülhettek a lakbért fizető diákok is. Mindezt felismerte a kormány, és a Diákhitel Plusz bevezetése mellett döntött – közölte.

A felsőoktatásban résztvevő hallgatók 500 ezer forint maximum összegig vehetik fel a Diákhitel Pluszt, amelyet május 1-jétől december 31-ig igényelhetnek – ismertette.

Az innovációs és technológiai miniszter rövidesen megállapodásokat fog kötni a felnőttképző intézményekkel, és a felnőttképzés általa meghatározott területeire is kiterjesztik a hitellehetőséget – helyezte kilátásba Magyar Péter. Hozzátette: a felnőttképzés ezen területein tanuló 18-55 éves diákok 1,2 millió forintig igényelhetnek majd szabad felhasználású, kamatmentes hitelt.

Kategóriák
Hitelek 2020 hitelnekem.hu

Üdvözli önt a hitelnekem.hu!

Köszöntjük oldalunkon:

hitelnekem.hu

Hitel és személyi kölcsön ajánlatok 2020-ban

Hitelfelvétel előtt gondolja át:

Milyen a pénzügyi helyzete?

  • Mennyi önerővel rendelkezik?
  • Van állandó munkahelye?
  • Mekkora bejelentett jövedelme van?
  • Van más hitele?
  • Mennyi pénzt tudna havonta a törlesztőrészletre szánni?
  • Szerepel a KHR rendszerben mulasztás vagy visszaélés miatt?
  • Tud-e kezest bevonni?
  • Van-e fedezete? Így olcsóbb lesz a hitel

Kategóriák
Gyorskölcsön Kalkulátor 2020 Gyorskölcsön készpénzben munkáltatói igazolás nélkül 2020

Gyorskölcsön munkáltatói igazolás nélkül 2020

Azonnali gyorskölcsön készpénzben munkáltatói igazolás nélkül 2020

Gyorskölcsön feltételei

A gyorskölcsön igénylésének feltételei bankok szerint változnak, viszont a következő feltételek minden pénzintézet esetében érvényesek:

1 – legalább 18. életévét betöltött személy igényelheti

  • állandó jövedelem, stabil munkahely szükséges
  • magyarországi lakcím
  • legalább 3 hónapos munkaviszony a jelenlegi munkahelyen
  • az igénylő nem szerepelhet negatív státusszal a KHR listán

Miért kell a munkáltatói? Mert a bankok szeretnék viszontlátni a kölcsönadott pénzüket. Ha te nem tudod fizetni a törlesztőt, mert nincs miből rendszeres jövedelem híján, a bank csak veszít azon, hogy pénzt ad neked.

Így igazold a jövedelmed, ha személyi kölcsönt akarsz felvenni

Van tehát lehetőség arra, hogy olyan jövedelem alapján hitelezzen neked a bank, amelyhez nem kell munkáltatói, azaz nem alkalmazottként keressed a kenyeredet. Azonban ne felejtsd el, hogy valamilyen igazolás nélkül nem fog menni. Amennyiben nem akarod alkalmazottként munkáltatóival alátámasztani, hogy van bevételed, az alábbi lehetőségeid maradtak:

  • Nyugdíjasként elég bevinned a nyugdíjigazolványod (törzslapot) a bankba, vagy 3 havi nyugdíjszelvényt bemutatnod, ha nem vagy ügyfél és a bank nem látja a bankszámlakivonatodon, hogy hozzájuk érkezik a nyugdíjad.
  • Vállalkozóként a NAV-tól kell kérned igazolást, illetve egy állásfoglalást, hogy nincs adótartozásod.

Külföldi munkavállaló vagy? Ha van magyar lakcímed, kaphatsz hitelt. Ehhez a munkáltatód jövedelemigazolása kell, amelyet a bankok ma már angol vagy német nyelven is elfogadnak.

A bank ezeken kívül kér még 3-6 hónapra visszamenőleg bankszámlakivonatot vagy lakcímre érkező telefon- vagy rezsiszámlát, de kérhet extra igazolásokat is (például őstermelők esetében), ráadásul, ha nem látja biztosítottnak a hitel visszafizetését, fedezetet és kezest is rendelhet a hitelszerződéshez, vagy amennyiben a hitelcélt többen használjátok fel és indokolt, adóstárs bevonásával biztosíthatja a hitel visszafizetését.

Kizáró okok: így bukhatod el az igénylést

A legtöbb banknál csak úgy juthatsz kölcsönhöz, ha rendelkezel legalább 3 hónapos munkaviszonnyal, de a legjobb, ha legalább egy éve folytonos munkaviszonyod van. Próbaidőre nem vehetsz fel kölcsönt,  igazolás bemutatásával sem.

Akkor is elkaszálják az igényedet, ha a munkaszerződésed határozott idejű. A legtöbb bank így nem ad kölcsön, hiszen kockázatos a jövőbeli fizetés.

Ha nincs érvényes magyar azonosító okmányod, akkor sem lesz nagy sikered a személyi kölcsönök világában. Ezek az iratok az azonosítás alapjai.

Szintén kizáróok, ha szerepelsz a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív adóslistáján, amelyet korábban BAR-listaként emlegettek. Azt, hogy szerepelsz-e a KHR negatív adóslistáján, ellenőrizheted. A KHR-t üzemeltető BISZ Zrt.-nél vagy akármelyik pénzintézetben igényelheted, hogy megkapd a “Saját Hiteljelentést” díjmentesen.

A kölcsön összegét tekintve a hitelintézetek a jövedelem akár három-négyszeresét adhatják oda a hiteligénylőknek. Most nézzük meg, hogyan vehető fel egy személyi kölcsön munkáltatói igazolás nélkül. Egyáltalán felvehető-e? A válasz igen, megoldás létezik személyi kölcsön munkáltatói igazolás nélküli felvételére. A munkáltatói igazolást el lehet kerülni, de jövedelem mindenképpen szükséges a hitelfelvételhez. A bankok abban is egyetértenek, hogy milyen típusú jövedelmet fogadnak el egy kölcsön felvételekor, vagyis, hogy mi számít jövedelemnek hitelfelvételkor.

 

A hitelintézetek kétféle jövedelmet ismernek el hiteligénylésnél:

  • Elsődleges jövedelem (önállóan megállják helyüket): a munkabér, amit alkalmazottként kap; vállalkozóként a saját magának fizetett bér; nyugdíjasként a nyugdíj
  • Másodlagos, vagy kiegészítő jövedelem (önállóan a bank nem tudja értékelni, de az elsődleges jövedelem mellé beszámíthatók): GYES, GYED, családi pótlék, szociális támogatások, ösztöndíjak, osztalék, részesedés stb.

Személyi kölcsön munkáltatói igazolás nélkül: Jövedelemigazolás

Van tehát lehetőség arra, hogy jövedelem alapján hitelezzenek a bankok, nem kell munkáltatói igazolás. Azt azonban fontos tudni, hogy valamilyen igazolás mindenképpen szükséges. Általában ez a 3-6 havi bankszámlakivonat alkalmazottként. Amennyiben nem alkalmazottként veszi fel a hitelt, az alábbi lehetőségei vannak:

  • Nyugdíjasként elég bevinni a nyugdíjigazolványt (törzslapot) a bankba, vagy 3 havi nyugdíjszelvényt, ha nem saját bankjánál intézi a hitelt és a bank nem látja a bankszámlakivonaton, hogy hozzájuk érkezik nyugdíja.
  • Vállalkozóként a NAV-tól kell kérni előző évi jövedelemigazolást és egyes esetekben a pénzintézet kérhet a vállalkozásról NAV 0-s igazolást is, hogy nincs köztartozása, adótartozása.

Ha a bank nem látja biztosítottnak a hitel visszafizetését, fedezetet és kezest is rendelhet a hitelszerződéshez, vagy amennyiben a hitelcélt többen használják fel és indokolt, adóstárs bevonásával biztosíthatja a hitel visszafizetését.

A tájékoztatás nem teljes körű. A személyi kölcsön termék feltételeit és a hiteldíj mértékét a hirdetmény tartalmazza.

Online kamatkedvezményt nem tartalmazó, akciós személyi kölcsön reprezentatív példa: kölcsön összege 500 000 Ft, kölcsön futamideje 36 hónap, ügyleti kamat mértéke 19,99%, Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 22,2%, hitelkamat típusa fix, havi törlesztőrészlet 18 650 Ft, kölcsön teljes díja 171 400 Ft, fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek összege) 671 400 Ft.

Online kamatkedvezményt tartalmazó, akciós személyi kölcsön reprezentatív példa: kölcsön összege 500 000 Ft, kölcsön futamideje 36 hónap, ügyleti kamat mértéke 18,99%, Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 21,0%, hitelkamat típusa fix, havi törlesztőrészlet 18 392 Ft, kölcsön teljes díja 162 112 Ft, fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek összege) 662 112 Ft.

Online kamatkedvezményt nem tartalmazó, akciós személyi kölcsön reprezentatív példa: kölcsön összege 3 000 000 Ft, kölcsön futamideje 60 hónap, ügyleti kamat mértéke 15,99%, Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 17,5%, hitelkamat típusa fix, havi törlesztőrészlet 73 293 Ft, kölcsön teljes díja 1 397 580 Ft, fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek összege) 4 397 580 Ft.

Online kamatkedvezményt tartalmazó, akciós személyi kölcsön reprezentatív példa: kölcsön összege 3 000 000 Ft, kölcsön futamideje 60 hónap, ügyleti kamat mértéke 14,99%, Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 16,3%, hitelkamat típusa fix, havi törlesztőrészlet 71 682 Ft, kölcsön teljes díja 1 300 920 Ft, fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek összege) 4 300 920 Ft.

Kategóriák
Hitel bar listásoknak kezes nélkül 2020

Hitel bar listásoknak 2020

Hitel bar listásoknak 2020

Röviden a KHR/BAR listáról

A KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) vagy régebbi nevén BAR (Bankközi Adós-és Hitelinformációs Rendszer) lista azért lett kitalálva, hogy a bankok számon tudják tartani azokat az embereket, akik hitelt vettek fel és nem fizették vissza időben a tartozásukat.

Ha aktív státusszal vagy fent a KHR listán, akkor egyik bank sem fog neked hitelt adni. Nem szeretne senki olyan személynek kölcsönt adni, akitől nagy valószínűséggel nem kapja vissza a pénzt.

Hitel aktív BAR listásoknak

Aktív BAR listások nem kaphatnak Magyarországon hitelt, a pénzintézetek el fogják utasítani a kérelmedet. Nem érdemes próbálkozni, mivel nincs remény a hitel felvételére.

Megoldás: Külföldi, pl. osztrák hitel

Ha külföldön veszel fel hitelt, legyen szó szlovák vagy osztrák pénzintézetről, akkor olyan esetben is elfogadhatják az igénylést, ha fent vagy a KHR listán. Ez azért van, mivel a KHR listán levő adatokhoz nem tudnak külföldről hozzáférni, és nem tudják, hogy az igénylő rajta van-e vagy nincs egy ilyen listán.A legkönnyebben hitelközvetítőn keresztül juthatsz osztrák hitelhez. Nem lehet előre megmondani, hogy melyik bank fog neked hitelt adni, viszont nem lehetetlen a külföldi hitel felvétele. Fontos, hogy olyan közvetítőt keress, aki megbízható és teljes mértékben tisztában legyél a hitel feltételeivel.

Hogyan lehet felkerülni a BAR-listára?

Különböző módokon, amelyek közül a legismertebb, hogy valakinek 90 napnál hosszabb időn át a minimálbér összegénél nagyobb tartozása van. Vagyis ötezer forintos tartozásunk lehet akár tíz évig is, de ha a tartozás összege átlépi a minimálbér összegét, akkor elkezdik számlálni a napokat. Ha letelik a 90 nap, BAR-listások leszünk. Aktív egy BAR-listás addig, amíg valahogyan nem rendeződik a hitelproblémája (végtörlesztés, leírás, árverezés, futamidő hosszabbítása stb.). Fel lehet kerülni a listára hitelkártyacsalással, okirat-hamisítással is.

Passzív státuszba kerül az adós, ha a fent említett módokon történt valami előrelépés a hitellel kapcsolatban. A passzív státusz egy évig tart, utána az adós kikerül a negatív minősítésű adósok közül.

Milyen következményei vannak a tagságnak?

Nagyon röviden tudunk válaszolni, de sokan tapasztalatból is tudják: nehezebben juthat hitelhez a bárlistás adós.

Hogyan lehet lekerülni róla?

Türelemmel. Aktívból először passzív státuszba kell átkerülni, a passzív státusz pedig automatikusan törlődik egy év után (kivéve az okirat-hamisítást és a bankkártyacsalást). Azért fontos lekerülni a listáról, mert akkor könnyebben elérhetővé válnak a hitelek, például a szabad felhasználású hitel. Felhívjuk a figyelmét, hogy BAR-listásként is hozzájuthat hitelhez, csak az igénylés folyamata sokkal nehezebb, és valószínűleg több helyen falba fog ütközni, mielőtt hitelhez jut.

A szabad felhasználású hitelek olyan hitelek, amelyeket nagyon sok BAR-listás adós keres, azért, hogy kiválthassa a rossz hitelét – vagy egyszerűen csak pénzre van szüksége. Az ilyen típusú hitelek előnye, hogy Ön semmilyen beszámolóval sem tartozik a banknak arról, hogy mire költötte a pénzt. Nem kell számlákat bemutatnia, nem kell a banki szakembernek megmutatnia, hogy hány százalékban készült el a lakásbővítés és így tovább. A szabad felhasználású hitel esetén csak az érdekli a folyósítót, hogy Ön időben fizeti-e a havi törlesztést. Természetesen a szabad felhasználású hitel kamata magasabb, mint például egy  lakáshitelé, mert utóbbinál mindig kell jelzálogingatlan, a szabadhitelnél viszont nem. A bank kockázata nagyobb, ezért a kamat valamivel magasabb.

Mit tartanak nyilván?

A KHR-ben az alábbi információk szerepelnek a szerződésekről:

  • Szerződés alapadatai, mint pl. szerződéskötés, lejárat, megszűnés dátuma; szerződés típusa, devizaneme, összege; fennálló tartozás, törlesztő részlet; idegen vagy saját banki szerződés.
  • Információ arra vonatkozóan, hogy a szerződést jelenleg kezelő bank egy másik banktól vette-e át azt (követelésértékesítés, üzletág-értékesítés vagy fúzió során).
  • A fennálló tőketartozás és a havi törlesztés összegére vonatkozó információkat valamennyi pénzintézet minden hónapban a tárgyhót követő ötödik munkanapig aktualizálja a KHR-ben.

A KHR a fentieken túl nyilvántartja, hogy az adott szerződést melyik bank kezeli. A természetes személyek pozitív hiteladatainak KHR-ben való rögzítését törvény írja elő, de az adatokhoz való hozzáférésről nekünk kell nyilatkoznunk.

Súlyos tévedés!

Nyilatkozat ide, vagy oda az esetleges mulasztásokat látja a bank! A negatív információk megismeréséhez ugyanis nem szükséges hozzájáruló nyilatkozat.

Eltérő szabályok vonatkoznak a magán személyekre illetve a vállalkozásokra. Vállalkozások esetében teljes listáról beszélünk. Nyilatkozik vagy sem, róluk a lista mindig teljes, minden adat látszik és le is kérhető.

Mikor kerülhetünk fel a KHR negatív listájára?

Természetes személy akkor kerül fel erre a listára mint „rosszul fizető adós”ha hátraléka meghaladja a mindenkori legkisebb minimálbér összegét és ez folyamatosan (több mint kilencven napon keresztül) fennáll.

Aktív/passzív? Ki? Mikor? Meddig?

Aktív státusszal maradunk a listán ameddig

  • a teljes tartozásunkat ki nem fizetjük,
  • a pénzintézet nem érvényesíti követelését a fedezeten (elárverezés),
  • a szerződés átütemezése meg nem történik (pl. futamidő hosszabbítása)

Passzív státuszba kerülünk

  • ha aktívak voltunk, de tartozásunkat kiegyenlítettük,
  • a pénzintézet érvényesítette a követelését, vagy a hitelszerződést átütemezte.

Passzív státuszban egy évig maradunk, aztán törölnek a KHR listáról. Fontos viszont, hogy a behajthatatlan tartozások továbbra is 5 évig maradnak a rendszerben! Ezekben az esetekben nincs aktív vagy passzív státusz.

Kategóriák
Hitelek 2020 OTP Bank Lakáshitel kalkulátor 2020

Lakáshitel kalkulátor 2020: Otp Bank

Lakáshitel kalkulátor 2020: Otp Bank

  • Kedvező, mert online kuponnal 411.000 Ft-tal jobban járhat 1
  • Előnyös, mert több induló díjat elengedünk 2
  • Hatékony, mert átlagosan 35 perc alatt elvégezzük az előbírálatot 3
  • Gyors, mert átlagosan 5 hét alatt folyósítjuk a lakáshiteleinket 4
  • Tervezhető, mert 5, 10 éves időszakokra vagy a futamidő végéig 5 fix a törlesztőrészletTHM: 3,1 – 10,0%

1 Online kupon után járó kamatkedvezmény összege egy átlagos Fix10 Lakáshitel (11 mFt hitelösszeg, 20 éves futamidő mellett, 5 mFt-ot elérő hitelösszeg után járó kamatkedvezménnyel, hűség kamatkedvezmény figyelembe vétele nélkül) esetén került kiszámításra.

Az online kamatkedvezmény kampány (online kupon akció) 2019. november 1-től visszavonásig, de legkésőbb 2020. február 29-ig tart, mely időszak alatt online érdeklődés (visszahívás kérés) keretében kapott kuponkóddal igényelt piaci – nem támogatott – lakáshitel illetve jelzálog típusú hitel kamatából 0,25 százalékpont kedvezményt kaphat. A részletes feltételek a Részvételi szabályzatban találhatók.

2 Díjelengedési akció keretében 2020. január 1-től visszavonásig, de legkésőbb 2020. február 29-ig a Téli ingatlanhitel értékesítési akció keretében befogadott bármely forint alapú lakáshitel igénylésekor (kivéve: Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek):

  • a hitelbiztosítéki érték-megállapítási díjat (ügyletenként egy ingatlanhoz kapcsolódó egy érték-megállapítás esetén), ideértve az előzetes hitelbiztosítéki érték-megállapítást is, nem kell megfizetni, kivéve hitelkiváltás esetén, illetve ha a szerződéskötés meghiúsul vagy ha előzetes hitelbiztosítéki érték-megállapítás esetén a hitelkérelem a hitelbiztosítéki érték-megállapítás érvényességi ideje alatt (90 nap) nem kerül benyújtásra -, ha a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályoknak megfelelően az adós vagy adóstárs hozzájárul a személyre szabott ajánlatok kidolgozása és ajánlattétel céljából történő adatkezeléshez és adattovábbításhoz az erről szóló tájékoztatóban megjelölt valamennyi OTP bankcsoporttag tekintetében, továbbá
  • a folyósítási díjat nem kell megfizetni hitelkiváltás esetén feltétel nélkül, egyéb esetben törlesztési biztosítás kötése és – a hitel első részfolyósítását követő 3 évig – szerződésszerű teljesítése esetén, illetve
  • a közjegyzői költség* teljes mértékét az OTP Jelzálogbank utólag a szerződő részére megtéríti – kivéve hitelkiváltás esetén – Groupama Biztosító által nyújtott vagyonbiztosítás alábbi feltételekkel történő igénybevétele esetén:
    • A hitelcélként megjelölt vagy a hitelügyletbe fedezetül bevont ingatlanra a hitelező által előírt feltételeknek megfelelő vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte, vagy
    • Építés vagy új lakás vásárlás esetén, ha az első folyósításig a vagyonbiztosítás megkötésére nincs lehetőség, a hiteligénylőnek szerződéskötésig nyilatkoznia kell arról, hogy legkésőbb az utolsó folyósításig a Groupama Biztosítóval vagyonbiztosítást köt.
    • Társasházi lakásnál, ha a társasházi vagyonbiztosítás más biztosító társaságnál került megkötésre, úgy a Groupama Biztosító által nyújtott ingóságra vonatkozó kiegészítő biztosítás megkötése.
    • A vagyonbiztosítás szerződésszerű fennállása a kölcsön első részfolyósítását követő 3 évig.
  • az előző pont szerinti feltételek nem teljesülése esetén a közjegyzői költség* 50%-át az OTP Jelzálogbank utólag a szerződő részére megtéríti, kivéve a hitelkiváltás esetén. Hitelkiváltás esetén a közjegyzői költség teljes mértéke a Hiteligénylőt terheli.

(*A jelen akció kizárólag a Hitelező által megkövetelt, egy darab közjegyző hivatali helyiségében készített közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat hiteles kiadmányának költségeire vonatkozik, amely tartalmazza mind a kölcsönszerződés, mind pedig a zálogszerződés szerinti, a Hitelező által elfogadott tartalmú kötelezettségvállalásokat.

Induló díjkedvezménnyel igényelheti a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket 2019. szeptember 1-től visszavonásig, de legkésőbb 2020. február 29-ig:

  • a hitelbiztosítéki érték-megállapítási díjat (valamennyi ingatlanfedezetnél), ideértve az előzetes hitelbiztosítéki érték-megállapítást is, nem kell megfizetni, kivéve hitelkiváltás esetén, illetve, ha a szerződéskötés meghiúsul, vagy ha előzetes hitelbiztosítéki érték-megállapítás esetén a hitelkérelem a hitelbiztosítéki érték-megállapítás érvényességi ideje alatt (90 nap) nem kerül benyújtásra,
  • a TAKARNET rendszerből a tulajdoni lap lekérésének költségét (valamennyi ingatlan fedezetnél) nem kell megfizetni,
  • a térképmásolat lekérési költséget (valamennyi ingatlan fedezetnél) nem kell megfizetni,
  • a közjegyzői költség* 50%-át az OTP Jelzálogbank utólag a szerződő részére megtéríti, kivéve hitelkiváltás esetén,
  • a fedezetkezelési költséget (valamennyi ingatlan fedezetnél) nem kell megfizetni,
  • a folyósítási díjat nem kell megfizetni,
  • a hitelbiztosítéki érték felülvizsgálati díjat (valamennyi ingatlanfedezetnél) nem kell megfizetni az első folyósításig.

(*A jelen akció kizárólag a Hitelező által megkövetelt, egy darab közjegyző hivatali helyiségében készített közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat hiteles kiadmányának költségeire vonatkozik, amely tartalmazza mind a kölcsönszerződés, mind pedig a zálogszerződés szerinti, a Hitelező által elfogadott tartalmú kötelezettségvállalásokat.)

3 A pozitív bírálati eredményű telefonos tájékoztatás folyamata átlagosan 35 percet vett igénybe a 2018. évi január 1-től december 31-ig eltelt időszakban indított hívások statisztikai adatai alapján.

4 Az átlagos folyósítási idő az igénybeadástól, vagyis hiánytalan dokumentáció benyújtásától az első folyósításig terjedő időszak átlagos hossza a 2018. IV. negyedévben benyújtott hiánytalan hiteligénylések adatai alapján került meghatározásra.

5 Legfeljebb 20 évig, CSOK+Hitel támogatott hitel (Otthonteremtési Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel többgyermekes család) esetén legfeljebb 25 évig.

6 Az átlagos szerződéskötési idő az igénybeadástól, vagyis hiánytalan dokumentáció benyújtásától az szerződéskötésig terjedő időszak átlagos hossza a 2018. IV. negyedévben benyújtott hiánytalan hiteligénylések adatai alapján került meghatározásra.

A THM értékek a 2020. február 1-én érvényes kondíciók alapján kerültek meghatározásra az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembe vételével, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát, továbbá nem tartalmazza a lakásbiztosítás díját, mivel az nem ismert.

A kalkulált THM érték a mindenkor hatályos Hirdetményben és Üzletszabályzatban meghatározott feltételek teljesítése esetén:

  • a megadott hitelösszeg után nyújtott kamatkedvezmény,
  • a megadott jövedelem átutalás után hűség szolgáltatás keretében nyújtott kamatkedvezmény,
  • a Részvételi szabályzatban foglaltak alapján elérhető online kamatkedvezmény,
  • továbbá valamennyi akciós díjkedvezmény

figyelembe vételével került kiszámításra.

Az adatok kizárólag tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az ügyfél által kiválasztott konstrukcióra az aktuális feltételek mellett adott személyre szabott ajánlatot. A bank a hitelbírálat jogát fenntartja.